Sárga nyíl

A meleg napfény a morzsákkal és ragacsos foltokkal tarkított abroszra esett, és Andrej arra gondolt, hogy több millió fénysugár számára ez igazi tragédia, útra kelni a nap felszínén átszáguldani a világűr végtelen ürességén, áttörni több kilométernyi égen, és mindezt csupán azért, hogy a tegnapi leves undorító maradványain hulljanak ki. Hiszen elképzelhető, hogy ezek az ablakon ferdén beeső sárga nyilak tudatos lények, jobbat remélnek, és értik, milyen alaptalan ez a remény, szóval éppúgy, mint az embereknek, birtokukban van a szenvedéshez nélkülözhetetlen összes alkotóelem.
"Lehet, hogy valaki engem is ilyen abroszra eső sárga nyilnak lát. Az élet pedig csak egy mocskos ablaküveg, amin keresztülrepülök. És most csak zuhanok, zuhanok, ördög tudja, hány éve már, zuhanok a tányér elé az asztalra, és valaki az étlapot nézi, és várja a reggelit..."

Viktor Pelevin
A Sárga Nyíl