"Ilyenkor alszom el én is pár órára, mindig, amikor elkezdene tényleg sütni a nap. Vak foltok gyűlnek odakint, mint a percegő barnaság az átégő papíron, nem látható hiányok, apró amnéziák, mert amit a teremtmény eltávolít, annak helye azonnal összenő, kitölti hiányát a valóság, és nyomtalan marad. Összecsapnak fölötte a valóság hullámai, és az egyenetlenségeket elsimítja a sejtés süketfehér krémje, mint a hó."

Para-Kovács Imre